Aranyvilág

„Amikor júliusban Alaszkából befutott az Excelsior gőzös, és meghozta a híreket a nagy klondike-i telérleletről, amely felbolygatta az egész országot, Kit könnyelmű ajánlatot tett.

- Ide figyelj, O'Hara - mondta. - Ez az aranyláz is lesz akkora, mint a múltkori 49-ben. Mi lenne, ha elmennék és tudósítanám róla a Hullámverést? A költségeimet magam fedezem.”

Aranyásók Alaszkában

A kaliforniai aranyláz óta egyre többen kezdtek el arany után kutatni Amerika szerte. Az új köztársaság - leverve a brit függést - gyarapodik, elkezdte a növekedést. A '48-as kaliforniai sztori óta az állam vezetői rájöttek, hogy egyes területek sok pénzt hoznak a konyhára, így elkezdődött a gyors terjeszkedés a Csendes-óceán irányába. Kalifornia viszonylag gyorsan felvételt nyert az unióba, de ez nem szorul magyarázatra. 1867-ben pár millió dollárért cserébe a cári Oroszország eladta a számára - látszólag - használhatatlan Alaszkát Amerikának. Az új, feltáratlan területre özönlött a szerencsevadász csorda, de a siker elmaradt. Legalábbis egy ideig.

1896 augusztusában George Carmack az indián csapatával (akkortájt minden gazdag amerikainak indián "sleppje" volt) az alaszkai Klondike folyó partján aranyat talált. Hogy mi lett a következménye? Egy hónapon belül 30,000 aranyásó jelent meg Klondike területén. George Carmack a lelet megtalálása után néhány nappal azonnal lefoglalta a Rabbit patak környékét, az itt feltárt nemesfém végezetül 1 millió dollárt hozott a konyhára, s Washington állam egyik legtehetősebb polgára lett.

Az 1848 és 1849-es állapotokhoz képest sokkalta békésebben, konszolidáltabban és szabályozottabban zajlott le a történelem utolsó nagy aranyláza, amely a rendfentartó erők gyors megalakulásának és törvényi szabályozásának volt köszönhető. A hatóságok kikötötték a vállalkozó szellemű aranyásóknak, hogy minimum 1 tonna élelmiszerrel kelhetnek útra. Ezzel elkerülték az éhínséget, amely az aranyásó telepeket fenyegette. (Ez a kaliforniai és seattle-i kereskedőket anélkül tett gazdaggá, hogy északra költöztek volna.) Az út, amely a kincskeresők előtt állt, cseppet sem volt veszélytelen. A Chilkoot- és a White-hágón keresztül jutottak el a kanadai Bennett-tóhoz, ahol csónakot eszkábáltak és a Yukon-on megtettek még 7-800 kilométert, míg elértek a kívánt helyre.

 A Chilkoot-hágón a maga 800 méteres távjával 300 méteres szintkülömbségével több ezer aranyásó próbálkozott. Állatok számára túlzottan meredek, így minden egyes zsákot, szerszámot, ellátmányt emberi erővel kellett átvinni. A hegymászást 1500 jégbe vájt lépcsőfok könnyítette. A hágón való átkelés Charlie Chaplin Aranyláz című filmjében is látható. A White-hágó alacsonyabb, de nehezebben járható útvonal volt, a Halott Lovak Ösvényének nevezték, mert mindegy háromezer állat pusztult it el. De ezek a viszontagságok sem vették el a vállalkozók kedvét, 1898-ra mintegy 30.000 ezren jutottak el Dawson City-be. A hullám azonban gyorsan lecsengett, 1901-re már csak 9.000 fő élt Dawson-ban. Idővel már nem volt költséghatékony lejjebb ásni, ráadásul a hozzá való technika is hiányzott. Jobban mondva megvolt, de a vállalatok kezében, akiknek végül a földbirtokosok eladták félig meddig feltárt bányáikat. 1962-ig folyt a kitermelés, ez idáig - ha a számok nem csalnak - 265 millió dollár értékű arany került ki a földből.

Akit érdekel, hogy az aranyásás idején hogyan éltek az emberek, kíváncsi az indiánok történetére, mindazok figyelmébe ajánlom Jack London szerzeményeit, aki végigkísérte az alaszkai aranyásást és szerzeményeibe igyekezett némi romatikát is becsempészni, hamár az aranyásásról lecsúszott, mivel későn érkezett, és már nem volt szabad hely számára :).